A mellkisebbítésre lehetőség van mind felvarrással, mind pedig akár implantátum behelyezésével. Ez utóbbi elsőre paradox megoldásnak tűnhet, de valóban létezik olyan eset, amikor a mell kisebbítése felvarrással és implantátum behelyezésével is együtt jár! A következőkben átnézzük, hogy pontosan mi is a mellkisebbítés, és hogy milyen különböző megoldási lehetőségek vannak.
Mikor szükséges csökkenteni a mellek méretét?
Elsősorban akkor szokták a mellkisebbítést vagy a mellfelvarrást igénybe venni, amikor a mellek túl nagyok az általános testi arányokhoz képest, vagy amikor annyira lógnak, hogy erősen rombolják a testképet. Ez sokak számára igen kellemetlen, és csökkenti az önbecsülést és az önbizalmat, illetve gyakran gyakorlatban is kényelmetlenséget okoz. A mellkisebbítés célja az, hogy olyan melleket alakítsanak ki, amely illeszkedik az adott hölgy testének a formájához, illetve a megnyúlt bőr helyett kellően feszes bőrfelület kerüljön kialakításra.
A mellkisebbítés részletei
A részleteket tekintve a mellkisebbítés egy összetett művelet. Nem csupán arról van szó – ami egyébként általános tévhit –, hogy a mell bőréből itt-ott lecsíp egy kicsit sebész, aztán összevarrja. Ez a leírás elsősorban a felvarrásra lehetne érvényes, de ott is jóval többről van szó. Gyakran elegendő egyébként az, hogy a mellek bőrének, és némi belső szövetnek az eltávolításával alakítsunk ki új mellformát. Ugyanakkor mellkisebbítés esetén már egy olyan esetről beszélünk, amikor szükség lehet jelentősebb mennyiségű szövet eltávolítására is, a megmaradót pedig úgy kell formázni, hogy megfelelő alakja legyen. Emiatt pedig gondos tervezésre és precíz kivitelezésre van szükség, és ha a másik végletet nézzük, hogy nincs elég használható szövet, akkor implantátumra lehet szükség.
Mikor elég a mellkisebbítés felvarrással?
A mellkisebbítés felvarrással elegendő lehet, hogy a mell térfogata, tömege ezt lehetővé teszi. Mivel ilyen esetekben egy már megnyúlt bőrterületről beszélünk, ezért fontos, hogy úgy legyen kialakítva a mell, hogy az már tovább ne nyújtsa a bőrt. Önmagában, ha mellfelvarrással végzünk mellkisebbítést, akkor az az alapelve, hogy a mell mirigyállományának mennyiségét a sebész már nem csökkenti, hanem csupán a külső bőrfelületet alakítja át. Ilyen esetekben gyakran előfordul, hogy a felvarrás nem csak a mellek, de a mellbimbók áthelyezésével is együtt jár. Az így helyreigazított mell sokáig tartós, szép eredményt ígér.
A mellkisebbítés felvarrással történő megoldásának menete
Természetes, hogy a felvarrással végzett mellkisebbítő műtétet is több konzultáció, illetve számos vizsgálat előzi meg. Ezek az alap labor tesztek, EKG, ultrahang és esetleg mammográfiai vizsgálatok, amelyeken a műtétet vagy a gyógyulást negatívan befolyásoló, akadályozó tényezőket szűrjük ki. A műtét minden esetben altatásban történik, és úgy 2-3 órát biztosan igénybe vesz. A sebész a műtét előtt megtervezi a bemetszések helyét. Felvarrásnál minden esetben a mellbimbó körül ejtik meg az első bemetszést, majd a mell függőleges középvonalán lefelé, az áthajlási redő felé ejt bemetszést a sebész. Gyakran ez a két bemetszés elég, ha nem, akkor az áthajlási redőben, annak vonalát követve ejt újabb bemetszéseket az orvosa (ez a fordított T-bemetszés). A szükséges műveletek (mirigy és bőrállomány eltávolítása, mell kiigazítása, mellbimbó elhelyezése) után felszívódó varratokkal lezárják a sebet. Egy éjszakára még mindenképpen bent kell majd maradnia.
Mellkisebbítés implantátummal is történhet?
Akármilyen őrülten is hangozhat, orvosa felmérése és az Ön döntése alapján akár arra is van mód, hogy implantátumot helyeztessen be a mellkisebbítés során. Erre alapvetően akkor lehet szükség, hogy ha aszimmetrikus mellei vannak. A konzultációk során ez már elég hamar elő fog kerülni, és szinte mindig két választási lehetőség van:
- A nagyobb mellből több emlőszövetet távolít el a sebész, hogy a térfogata közelebb legyen a másikéhoz.
- A kisebb mellett implantátummal emelik meg akkora méretűre, hogy az illeszkedjen a másik méretéhez, alakjához.
Az eljárást módját tekintve nagyjából ugyanarról van szó, mint a mellfelvarrás nagyobbítással műtét esetében, annyi különbséggel, hogy vagy többet távolítanak el, vagy implantátumot helyeznek be. Ez utóbbi esetén egy kicsit hosszabb lesz a gyógyulási idő.
Mellkisebbítés költségei
Klinikánkon az alap mellkisebbítési beavatkozást 750-900 ezer forint közötti áron végezzük, amit befolyásolnak kisebb-nagyobb tényezők is. Implantátum behelyezés esetén az ár változik, és egyébként is minden vendégünk egyedi árajánlatot kap majd sebészétől. Mindenképpen jelentkezzen először konzultációra, és beszéljék meg a részleteket!